4. Fejezet: Az életedbe is kerülhet...

Sziasztok! Elnézést érek a késésért, de mint látjátok itt is van a 6. fejezet. A blog túllépte a 200 oldalmegjelenítést (pontosan 258), amiért nagyon hálás vagyok nekete:D Ha jártok a blogomon, hagyjatokm magatok után jelet légyszi, nagyon sokat jelentene! Az lenne még a kérdésem, hogy elég hosszú így egy fejezet, vagy legyenek hosszabbak? Előre is köszi:) 

Jó olvasást!

- Robin?!- Hangom meglepettséget és ijedtséget tükrözött.

A két fiú még midig meglepetten nézett rám, amit már kezdtem egy kicsit kínosnak érezni, ezért gyorsan megfordultam és futni kezdtem hazafelé. A szívem a torkomban dobogott az izgalomtól, féltem, hogy elkapnak vagy hasonló. Miközben ilyesmiken gondolkoztam, nem néztem a lábam elé és egy óriásit zakóztam egy kiálló gyökérben. Na de mit keres itt egy gyökér? Már rég ki kellett volna érnem az erdőből, hol a csudába vagyok egyáltalán, mert hogy nem ismerem a környéket, az tuti. Nem volt időm tovább gondolkozni, mert hangokat hallottam a hátam mögül, és később ki tudtam venni belőlük egy beszélgetést.

- Azonnal gyere vissza! Még nem végeztünk veled Tomas!- Ez Robin hangja. Szóval a másik fickó Tomas.

- Ha nem takarodsz el innen azonnal, azt a kiscsaj bánja!- Mi van? A „kiscsaj” valószínűleg én vagyok. Na ne, én nem is csináltam semmit. Idegességemben sikítani, sőt üvölteni tudtam volna,de azzal elárultam volna magamat az egyre közeledő hangok tulajdonosainak.

- Sarat hagyd ki ebből az egészből. Ez a kettőnk ugye, nem keverhetsz bele egy harmadik személyt, aki ráadásul semmit sem csinált. Még egyszer mondom, Hagy békén a lányt!

- Mert ha nem akkor mi lesz, ha?

- Azt mondtam hagyd békén Sarat! Ha nem mersz ellenem harcolni, akkor ne egy lányt használj menekülésre! Gyáva féreg vagy Tomas!!- Ekkor egy sátáni kacaj hangzott fel a fülem mellett, majd valaki a fülembe suttogott.

- Most megvagy kicsikém!- A sokktól nem jött ki hang a számon, csak lemerevedve álltam ott Tomas előtt, aki perverzül méregetett engem még mindig. Mikor sikerült meg találni a hangom, elüvöltöttem magam.

- Robin! Segíts!- Erre egy kéz szorítását éreztem a csuklómon, és egy másikat a számon. A fiú aki lefogott, elkezdett vonszolni magával, majd meglökött egy kicsit. Elvesztettem az egyensúlyomat és a földre zuhantam egyenesen Robin lábai elé, akidten segített föl.

- Jól vagy?

- Jó persze, csak asszem vérzik a térdem. Hála ennek a baromnak, elszakadt a kedvenc nadrágom.- Miközben Robin azzal volt elfoglalva, hogy jól vagyok-e és én meg javában szidtam Tomast, valaki újra lefogott és a nyakamon éreztem a leheletét.

- Ne merészeld!- Robin már remegett a dühtől, és majdnem nekirontott a támadómnak.

- Még egy lépés és nem lesz már kit védened! Jól gondold meg, mit csinálsz!- Robin káromkodott egy sort, majd kis gondolkozás után újra megszólalt.

- Mit akarsz tőlem?

- Jól tudod te azt!- különösebben nem értettem, miről van szó, de nem mertem megszólalni sem, mert féltem ettől a Tomastól, még a végén megöl.

- Hagyd ki ebből Sarat! Azt mondtam, engedd el!!- Már sokadszorra ismételte el ezt Robin, de még mindig csak gúnyos nevetés jött válaszul. Már épp kezdtem volna gondolkodni, hogyan menekülhetnék el innen, mikor Éles fájdalom hasított a nyakamba. Felüvöltöttem. Ez a vadállat megharapott. Kapálózni akartam, de egyrészt erősen fogott, másrészt az erőm kezdett elhagyni és nem tudtam már gondolkodni sem. Csak annyit észleltem, hogy a fejem koppan, majd kiabálások és elsötétült minden.

/Robin/

Megharapta. Az a mocsok megharapta Sarat. Hirtelen mozdulni sem tudtam, de másodperceken belül felfogtam a történteket. A földön fekvő lányhoz rohantam és megnéztem, hogy él-e még. Szerencsére még lélegzett, bár elég gyengén, úgy tűnik túl sok vért veszített.

- Na mi van Robin?

- Ezt nem úszod meg szárazon Tomas, most tényleg kicsinállak!- Az düh okozta adrenalin átjárta a testemet és nekirontottam a fiúnak.

- Tudod, hogy nem szabad emberre támadni ugye? Mért is kérdezem, hiszen biztosan tudod. Akkor miért tetted? Miért kellett megszegni a szabályt? Ha?- Sejtettem mi a válasz, de reméltem tévedek.

- Na vajon miért? Mire valók a vámpírok, ha nem arra, hogy szabályt szegjenek?

- De ott vannak azok a vámpírok, akik megpróbálnak békességben és normálisan élni, vérontás nélkül. Ők nem szegnek szabályt, akkor te mért teszed?

- Azok nem igazi vámpírok, ki lettek tagadva. Emlékszel? Mi vagyunk az igaz vámpírok, mi akik évezredekre visszanyúló hagyományt követnek. Na de ha megbocsátasz most lelépnék, neked meg figyelni kéne a lányra. Még a végén baja esik.

- Gyáva féreg! Egyszer még találkozunk, és akkor nem tudsz elmenekülni!

- Na persze! Hogy oda ne rohanjak! Na csá!- Ezzel felszívódott. Ekkor néztem csak végig magamon, pólóm sáros és szakadt. Oldalamon horzsolás húzódott végig, lábam több helyen vérzett,és a karomat is sok seb díszítette. Különösebben nem érdekelt, mert volt egy ennél sokkal fontosabb dolgom is, Sara. Tekintetem a földön fekvő lányra tévedt, majd gyorsan előkaptam a mobilom és rárcsáztam.

- Hello haver, hol a csudában vagy?

- Szia James! Kéne egy kis segítség! Tudnál jönni?

- Mit csináltál már megint? Hol vagy és kit vigyek?- Hangja kissé idegesen csengett.

- Az erdőben vagyok, közel a tóhoz, Tomas megharapta Sarat. Szóval siessetek és kell a doki is!!

- Te jól vagy?

- Persze jól. Csak van egy pár sebem, de nem vészes. De nagyon siessetek, mert Sara elájult, olyan sok vért veszített.

- Rendben sietünk, de a többiek le fogják harapni a fejedet, hogy kihagytad őket a buliból.- Röhögött a telefonba-

- Majd legközelebb jöhetnek ők is. De gyertek már! Hozz 2 embert, meg az orvost. Siessetek! Szia!

- Jól van na, megyünk. Szia!- Leraktuk a telefont én meg gyorsan Sarahhoz mentem és felemeltem a földről. Megnéztem a nyakát ahol egy jó nagy harapásnyom díszelgett. Erre, ha lehet még jobban dühös lettem, de nem volt időm tovább gondolkodni, mert megjöttek a többiek. A terepjáróból kiszállt James, Nick, és Jane doki. Fura volt dokinak hívni, mivel még csak 18 éves volt, de profi a szakmájában.

- Itt vagyunk! Tyű, nagyon szarul festesz!

- Kösz Nick! Igazán kedves, de inkább engedjétek Janet Sarahoz!

- Mi a francot műveltél? Hogy nézel ki? Ki ez a lány? Te jó és Robin, a sírba viszel!- Jane szokásos kisebb kirohanásának egyike. Na igen…

- Szia, Jane! Figyelj elájult, mert Tomas megharapta és túl sok vért vesztett! Tudsz neki segíteni? –Mondtam el a lerövidített sztorit sokadszorra.

- Igen, persze! Fiúk! Emeljétek föl óvatosan és vigyétek a kocsiba! Aztán Robin és én hazasietünk, vele, ti meg a másik kocsival mentek!! Mozgás!- Kijelentése nem kis elégedetlenséget okozott, de már megtanultuk, hogy nem tanácsos ellenkezni egy ilyen orvossal. Miután Sara a hátsó ülésre került, beszálltam élőre és Jane túllépve minden sebességkorlátot, száguldott a központig. engem elparancsolt fürdeni, és aludni, de annyit még láttam, hogy a még mindig eszméletlen lányt két nővér kíséri már hordágyon egy orvosi szoba felé. Gyorsan lezuhanyoztam, majd a kimerültségtől hamar elaludtam, bár remélni mertem, hogy Saranak semmi baja. Többször gondoltam arra, hogy megnézem,de nem volt erőm veszekedni egy csapat nővérrel és orvossal, így aztán inkább aludtam.

/Sara/

Nem sok mindent érzékeltem a körülöttem lévő világból, csak zajokat, meg zötykölődést, suttogást és semmi mást. Nem tudtam megmozdulni, sem beszélni, sem reagálni semmire. Most viszont mintha kiabálnának. Pontosan veszekednének. Mintha ismerős lenne az egyik hang. Megvan, Robin.

- Figyelj Robin! Még nem mehetsz be hozzá! Alszik, legalábbis úgy tűnik, hogy alszik.

- Mi az, hogy úgy tűnik?

- Nem nagyon akarok vizsgálgatni rajta semmit. Baj is lehet belőle.

- Milyen baj? Nem értelek. Azt mondtad, hogy tudsz neki segíteni!

- Segítettem is neki, de az állapota sokkal súlyosabb, mint hittem. Sajnálom de…

- De…Mi?- Ezeket a szavakat Robin már majdnem üvöltötte. Megpróbáltam beszélni, de csak felismerhetetlen hangok jöttek ki a számon. Újra próbálkoztam, és most végre sikelt.

- Lehetne, hogy nem üvöltesz? Széthasad a fejem!- Mind a ketten meglepetten fordultak felém, majd egy nővér jött oda és elkezdett valamit nyomkodni mellettem egy monitotron.

- Sara! Na végre, hogy felébredtél! Hogy érzed magad?

- Őszintén? Szarul.- Erre már nevetnem kellett.

- Szia! Én Jane East vagyok, az orvosod.- Egy kb. 18 éves csaj állt előttem. Ő lenne az orvosom?

- Szia! Én Sara Grow vagyok. Megtudhatnám, hol vagyok?

- Egy kórházban, a 163-as teremben.- Ezt már Robin mondta, Jane háta mögül. Mivel úgy tűnt, nem szándékoznak többet mondani, inkább hagytam a kérdést.

- Sara mire emlékszel? Mármint azelőtt, hogy elájultál volna.- Elmeséltem nekik a történetet, onnantól kezdve, hogy a tóhoz indultam, mindent.

- De nem értem, ha elájultam akkor miért érzékeltem a hangokat?

- Ez a vámpírharapás hatása. Tompán érzékeled a körülötted lévő dolgokat, de nem tudsz tenni semmit ellenük.

- Jane, elkezdtél mondani valamit az előbb, csak beleszóltam. Mi lenne az?- Én és Robin is kérdőn néztünk a dokira, aki nagy levegőt vett és befejezte a mondatot.

- Mivel túl sok vért veszítettél és egy nagyobb beavatkozás az életedbe is kerülhet, nem mertem csinálni semmi komolyabbat, de most viszont...- Itt abbahagyta, vett még egy nagy levegőt majd folytatta.

- Viszont a túlélési esélyeid nagyon kicsik.

- Mennyire?- Nem is gondoltam végig mit mondok, csak kicsúszott a számon.

- Sara, vagy meghalsz, vagy átváltozol.