3 Fejezet:Robin?!

Sziasztok! Itt is van az 5. rész. Szereintem egészen jól sikerült, de kíváncsi vagyok a véleményetekre is.! Várom a komikat!!Ja és boldog Valentin-napot mindenkinek:)

Jó olvasást!

Suli. Na igen. Sok tinivel ellentétben én szeretek oda járni bár a tanulás már egy másik téma. Mivel reggel késésben voltam gyorsan felkaptam egy farmert és egy meleg pulcsit, feltettem egy minimális sminket és siettem a suliba, nehogy elkéssek. Már éppen beértem az épületbe mikor egy kellemetlen hangot hallottam meg a hátam mögül. Na már csak ő hiányzott.

- Mi van Sara, útközben megtéptek a kutyák, vagy beleszaladtál egy bokorba, esetleg viharba kerültél?- Nem értettem, hogy mire céloz ezért felvont szemöldökkel néztem rá. Már éppen vissza akartam vágni, de megelőzött.
- Várj, ne mondj semmit kitalálom. Reggel nem néztél tükörbe és a kávé is kimaradt. Ugye? –Gúnyos vigyora sem segített semmit. Úgy döntöttem, hogy nem veszek erről a srácról tudomást, és faképnél hagyom, de ő csak röhögött tovább.
- Barom arcú seggfej! -morogtam.
- Hogy mondta Miss. Grow? – Szólalt meg mögöttem valaki. Jaj ne Mr. Corner volt, az igazgató. Aki nem mellesleg utál, bár lehet, hogy üldözési mániám van. Ki tudja…
- Semmi, semmi. Jó reggelt kívánok igazgató úr.- Próbáltam kedves lenni, de így is csak egy grimaszt kaptam válaszul.
- Áh… Gondoltam. Nem nézett tükörbe reggel kisasszony?- Miért szívat ma mindenki ezzel. Mi a baj velem? Válaszképp gyorsan megráztam a fejem és beszaladtam a mosdóba és belenéztem a tükörbe. Mikor megláttam a tükörképemet, majdem elkezdtem sikítani, de inkább gyorsan előkerestem a táskámból a fésűmet. Reggel elfelejtettem megfésülködni és a hajam úgy állt, mint akit megcsapott a 220. Bár a kávé is elmaradt nem volt szép Josh-tól, hogy korán reggel kinevet, bár ő mindig ezt teszi. Miután rendbe szedtem a lobboncomat, még egyszer ellenőriztem magam a tükörben és indultam az osztályba. Köszöntöttük egymást a többiekkel majd megindultam a helyem felé, miközben Lisával, az egyik osztálytársammal beszélgettem. Megszokásból leraktam a táskám a pad mellé és ráültem a padomra, hogy tovább beszélgethessek a lánnyal. De hirtelen krákogást hallottam magam mellől, és oldalra néztem egy srácot pillantottam meg, amint unottan néz rám és a helyemen ülve, telefonozik

- Hé, itt én ülök, keress magadnak másik helyet. – Úgy tűnik ma a bunkó énem akar érvényesülni, na mindegy. Erre a kijelentésemre felém fordult és tekintetét az

enyémbe fúrta. Lágy borzongás járt át, és elvesztem a szemeiben, amik koromfeketék voltak, bár az egyik, mintha inkább sötétkék lenne és nem fekete. Mikor rájöttem, hogy mit csinálok, elfordultam és kissé (na jó nagyon) elpirultam. Mint egy cékla. De minden észérvem ellenére még egyszer végigmértem és akkor fedeztem fel, hogy milyen helyes. Barna edzőcipőt, fekete farmert és gördeszka mintás kapucnis pulcsit viselt, mellé egy sötétbarna bőrkarkötőt. Baseball sapija lazán volt a fejére dobva, de kikandikált alóla gyönyörű éjfekete haja. Elmélkedésemet a tanár szakította meg, mivel bejött az osztályba. Kérdőn néztem a srácra, aki csak sóhajtott egy nagyot és beült a szomszéd padba. Elégedetten nyugtáztam, hogy nyertem. A tanár elmondta a szokásos monológot, hogy újra suli és össze kellene szednünk magunkat, majd belekezdtünk a töribe. Alapból nagyon szeretem ezt a tantárgyat, mégis valahogy nem okozott örömet az ókori görög mitológia fejtegetése. Állandóan a mellettem ülő srácot néztem. Volt benne valami, valami különleges, valami természetfeletti. Áh, mit hadoválok én itt össze, nem is tudom, hogyan gondolhatok ekkora baromságokat. Szóval a görög mitológia… Ezek után, a nap gyorsan eltelt, és már csak egy óra volt hátra, matek. Alapból nem megy rosszul a tantárgy, de mégis néha azt érzem, hogy teljesen hülye vagyok hozzá. Pechemre pont az igazgatót fogtuk, ki, aki köztudott, hogy utál minket. Szép kis matekóra lesz, de ez csak megérzés. Mit is veszünk? Ha jól emlékszem, akkor… Ja persze, algebra.
- Szóval 2xy+…- Hallottam meg a tanár hangját. Hirtelen észbe kaptam, mert már megint az új srácot néztem. Csak remélni mertem, hogy nem vette észre, mert akkor jót szórakozhatott rajtam.
- Miss. Grow figyel rám egyáltalán?- Mr. Corner hangja ébresztett fel elmélkedésemből. Gúnyos hangját meghallva tudtam, hogy tényleg nem lesz nyugis matekom.
- Persze, figyelek, elnézést kérek igazgató úr.- Mondtam kissé mézesmázosan, amire egy mérges szempár, és pár elfojtott nevetés volt a válasz.
- Nos akkor legyen szíves kijönni és megoldani a példát az imént tanultak szerint. –Hogy mi? Új anyagot vettek és én nem is figyeltem? Basszus, ilyen nincs…
- Ne haragudjon, de az, az igazság, hogy nem nagyon értem ezt az új anyagot.- Próbáltam kimenteni magam, de kevés sikerrel.
- Látom, tényleg nem figyelt, Miss. Grow. Nem vettünk semmilyen új anyagot, csak gyakoroltunk. -Mi van? Na erre már mindenki röhögött, én meg csak pirultam, mint a paprika. Hirtelen oldalra sandítottam, és még jobban vörösödtem, amikor láttam, hogy Ő (mármint az új srác) is röhög rajtam. Rohadt jó…
- Ööö. elnézést kérek…
- Mindegy, magától nem is lehet mást várni.- Hát kösz, kedves. Ekkor felharsant a csengő, na végre mehetek haza. És még van 4 nap suli… Jaj…

• 
  

Péntek van. A új sráccal, mint kiderült Robin Grey (kicsit fura, de azért szép neve van) párszor már beszéltünk, de nem túlságosan fontos dolgokról. Még nem ismerem, de már most nagyon tetszik. Na jó, nincs miért hazudni, azt hiszem szerelmes vagyok. De csak azt hiszem… Ezek a gondolatok akkor születtek a fejemben, amikor épen hazafelé ballagtam a suliból. Most lesz két napom pihenni és megismerni anya új pasiját. Azt mondta még talán szerdán, hogy megismert valakit és szeretné nekem bemutatni. Természetesen először nagyon kiakadtam, és ecseteltem neki, hogy nem akarok mostohaapát, de aztán belegondoltam, hogy anyu az utóbbi időben sokkal boldogabb és felszabadultabb. Nem lehet olyan rossz az a férfi, legalább is remélem, hogy nem. Asszem három hónapja vannak együtt és komoly a dolog, de anya először szeretné kikérni a véleményemet. Mikor hazaértem, beköszöntem és levettem a kabátom, a táskám meg ledobtam a napaliba. Amikor anya szólt, hogy menjek enni, besiettem a konyhába, és egy férfit láttam ülni a széken háttal nekem. Anya pasija.. Nyugi Sara, nagy levegő, nyugi… Mikor a férfi elé kerültem, szélesen mosolyogva köszöntem neki. Valahonnan ismerős volt, mintha… Hirtelen beugrott. Ez az ember.. Ez az ember nem más, mint..

- Anya, te miért nem mondtad, hogy VELE vagy együtt, ha?- Hangom élesebb és szemrehányóbb volt, mint ahogy szerettem volna. Mikor erre rájöttem, pirulva kértem elnézést anyutól.

- Ne haragudj, csak akkor rendesen felöltözöm, meg ilyesmi.- Anya, és Vilmos herceg is kikerekedett szemmel nézett rám, majd kitört belőlük a röhögés. Értetlenül álltam a szoba közepén és figyeltem, ahogy a két felnőtt szakad a röhögéstől.

- Megtudhatnám, hogy mi ilyen vicces? Nem hiszem, hogy ezen nevetnivaló lenne. Már bocsi, de szerintem nem mindenki jön arra haza, hogy Vilmos herceg ül a házukban. Nem?

- De igen kicsim, ne haragudj. Na szóval, Sara, ő itt Vilmos. Vilmos, ő itt a lányom, Sara.- Megtörtént a bemutatkozás, már a kezdeti sokkon is túl voltam és már rég beszélgettünk Vilmossal. Nagyon fura így hívnom, de megkért, hogy tegezzem. Hűha, tegezem Vilmos herceget!! Na mindegy. Amúgy kifejezetten szimpi nekem és egyáltalán nem olyan, amilyennek elképzelten. Miközben ezen agyaltam, arra figyeltem fel, hogy Vilmos letérdel anya elé. Nekem és anyunak is tátva maradt a szánk.

- Kate Middleton, ezennel ünnepélyesen megkérem a kezedet, blablabla… Na szóval, hozzám jössz feleségül?

- Én.. izé- Anya nem tudott mit mondani erre és egy picit elfordult felém, mire alig észrevehetően bólintottam. Erre elmosolyodott és visszafordult Vilmoshoz.

- Igen. Igen, hozzád megyek. – Mikor kiörömködték magukat, anya megkérdezte, hogy nem bánnám-e, ha nem itthon aludna, mire gondolkodás nélkül rávágtam, hogy csak akkor, ha én lehetek a koszorúslány az esküvőjükön. Erre csak nevetve bólintottak. Gyorsan elbúcsúztam anyutól és a leendő mostohaapámtól, majd bevackoltam magam az ágyamba laptopommal és utánanéztem kicsit ennek, a Vilmosnak, meg hogy milyen elvárások vannak, ha beházasodsz egy királyi családba stb. Nagyon fura lesz a kastélyban lakni, sőt a nyilvánosság elé állni, nem tudom milyen, ha az embernek mostohaapja van, leszek barátaim, járhatok- e suliba, vagy magántanár kell? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben feküdtem az ágyamon. Úgy döntöttem, erről majd Vilmost és anyát fogom megkérdezni, addig is nem agyalok feleslegesen. Még gépeztem egy kicsit, de nap eseményi túlságosan leszívták az energiámat.

Reggel, mint egy zombi, úgy keltem ki az ágyamból, és mentem elreggelizni. Ránéztem az órára és észrevettem, hogy 5 perc múlva 8 óra lesz.

- A csudába, el fogok késni!!- Felrohantam a szobámba készülődni, majd a vállamra kaptam a táskám és lehúztam a telefonomat a töltőjéről. Gyorsan megnéztem mennyi az idő, de megakadt a szemem a kijelzőn, miszerint ma szombat ma. Na jó ez tuti rosszul jár, nem lehet szombat. Fura, de a naptáramra és a napi újságra is szombat volt írva, mire rájöttem, hogy tegnap péntek volt, tehát ma szombat van, szóval nincs suli.. Én barom, na mindegy. Gyorsan felkaptam az otthoni szerelésemet, majd tanultam egy pár órát. Hirtelen kivágódott az ajtó, és anya jött be rajta örömtől csillogó szemekkel.

- Kicsim képzeld, kiderült, hogy valamelyik felmenőnk valami magas rangú ember volt, szóval most már akadály nélkül házasodhatunk össze Vilmossal!

- Ennek nagyon örülök, de lenne itt egy pár dolog…- Feltettem neki a kérdéseimet, mire megnyugtatott, hogy semmi baj nem lesz, továbbra is suliba fogok járni, bár a nyilvánosságot, amennyire lehet, kerüljem, és hogy két hét múlva költözünk a Cambridge-kastélyba. Elkezdtünk hát csomagolni és kiválasztani az új szobám színét.

Eltelt 2 hónap. Ennyi idő kellett, hogy átköltözzünk és megszokjam az új környezetet. Nagyon ürülök, hogy anya is boldog és mindenki kedves velem, még a mostohaapám is. Nála jobb pótaput nem is kívánhatnék, kedves, ha bármi bajom van, megérti, nem erőlteti a média előtti jópofizást (bár, ezt muszáj), nem bánja, ha nem jelenek meg minden hivatalos eseményen és nem kell méregdrága, szerintem ronda ruhákban járnom. Szóval lehetek átlagos 15 éves lány. Mivel tavaszi szünet van, ezért 2 hétig nyugodtan azt csinálok, amit akarok. Úgy döntöttem kimegyek a kedvenc helyemre, az erdőbe, és olvasgatok egy kicsit a tavacskámnál. Természetesen nem az enyém, de rajtam és Peteren kívül csak a turisták mászkálnak erre, így hát „lefoglaltam”. Kezdett sötétedni, és úgy döntöttem elindulok haza, bár szeretek az erdőben este sétálgatni, anyu tuti szívrohamot kapna, ha nem érnék haza időben, és jobb a békesség. Gondolatmenetemet dulakodás hangja zavarta meg, el kellett volna menekülni, de a kíváncsiságom győzött. Egy fa mögé lopództam és onnan figyeltem amint két velem egykorú fiú karddal (ami mellesleg nem tudom, hogy kerülhetett oda) póbálják megölni egymást. Szerettem volna leállítani őket, de nagyon meg voltam rémülve. Mikor rávettem magam a menekülésre, egy vastagabb faág eltört a lépteim alatt. Ijedtemben ugrottam egy nagyot, majd visszanéztem a két srácra, akik kikerekedett szemmel figyeltek engem. Az időközben feljött hold fénye megvilágította arcukat. Az egyik mintha ismerős lett volna, de a másikat életembe nem láttam még. Ekkor villámcsapásként ért a felismerés, és teljen elfogott a rémület.

- Robin?!- Hangom meglepettséget és ijedtséget tükrözött.