2. Fejezet Part 3: Legjobb barát. Sajnálom.

Eltelt fél év. A sulival minden rendben. Sok barátom, van, és jól beilleszkedtem, de legjobb barátomnak inkább nevezném Petert. Na igen, Peter. Még minding együtt vagyunk, és mindent megosztunk egymással, mint a legjobb barátok. Együtt ünnepeltük meg a 15. szülinapomat is. Egy nyakláncot kaptam tőle kinyitható szív alakú medállal, amibe beleragasztottam egy képet, amin a családom, Peter és a kutyám is szerepel. Azóta e sem vettem csak tesi órán kellett megválnom tőle. Ma megint találkozunk Pet-tel ( ez lett a beceneve) A szokásos helyünkön, a Pilotban.

Már egy órája ott voltunk és síszünet lévén csak beszélgettünk, és kottákat cserélgettünk.

Egyszerre csak közel hajol hozzám és érzem a leheletét a bőrömön. Meg akart csókolni, a szívverésem egyre gyorsabb lett és egy pillanatra melegség öntött el. Aztán egy másik pillanatban már táskámat és kabátomat felkapva rohantam ki a Pilotból. Nem tudtam, hogy mit és miért csinálok, csak azt tettem, amit abban a pillanatban biztosan tudtam. Tudtam, hogy nem fogom megcsókolni Petert. Soha, semmilyen körülmények között. Eleinte nem tudtam, miért, de aztán rájöttem. Nem úgy szeretem Pet-et, mint ahogyan ő engem. Én a legeslegjobb barátomként tekintettem rá. Nem Úgy szerettem. Becsaptam, kihasználtam, egy szemét vagyok. Ezek jutottak először eszembe. Visszatartottam könnyeimet, és megijedtem, amikor egy kezet éreztem a vállamon. Peteré volt. Erőt vettem és szembefordulta vele. Mielőtt még bármit is mondhatott volna, én úgy döntöttem, hogy mindent tisztázok vele. Még ha ezek után látni sem akar. Nagyot sóhajtottam és belekezdtem.

- Ne Peter, ne mondj semmit. Sajnálom, de beszélnünk kell.- Láttam a szemében a szomorúságot, de nem akartam tovább becsapni. Tehát folytattam.
- Nagyon kérlek légy teljesen őszinte. Mit jelentek neked? Legjobb barát, vagy szerelmes vagy belém?- Meglepett arcát látva elbizonytalanodtam, de ezt egy újabb sóhajjal elintéztem, és kérdőn néztem fel rá. Csodálkoztam, hogy nem firtatja a dolgot.
- Legyen az, hogy háromig számolok, aztán teljes őszinteséggel kimondjuk, ki nekünk a másik, de senki sem sértődik meg. Rendben?- Fejeztem be egy kérdéssel a mondandómat-
- Oké.- Hallottam a hangján, hogy mennyire megviseli ez az egész, de mégis folytattam.
- Tehát 1… - mondtam.
- 2.. számolt ő is.
- 3…- fejeztem be.
- Legjobb barát. Sajnálom.- Óriási kő esett le a szívemről, amint ezt kimondtam. De amikor meghallottam az ő válaszát, nagyon meglepődtem.
- Legjobb barát. Kérlek, ne haragudj.- Erre a kijelentésre kissé mind a ketten megijedtünk. Én megkönnyebbültem, ő pedig azon csodálkozott, hogy mit mondtam az előbb.  

- Szóval úgy „jártunk”, hogy nem is szerettük egymást, te jó ég!- Mondtam macskakarmokat rajzolva a levegőbe.
- Igen, és sajnálom. Nem akartalak becsapni. Tudom, szemét vagyok, kérlek, ne haragudj.
- Nem. Én sajnálom, nem lett volna szabad ezt tennem veled. Megbocsátasz?- Kérdeztem bűnbánóan.
- Igen. Mostantól legjobb barátok?- Kérdezte megkönnyebbült mosollyal az arcán.
- Hát persze. Legeslegjobb barátok, örökre!- Mondtam én is megkönnyebbülve.

Hazakísért, és megkérdeztem tőle, hogy akar-e beszélni erről a dologról, de abban egyet értettünk, hogy ez egy oltári baromság volt mind a kettőnk részéről. Amikor anyunak elmeséltem ezt, akkor csodálkozott, de azt mondta, hogyha ez így van, akkor jól döntöttünk, és örül, hogy barátok maradtunk. Na igen, anyu mindig tudja, mit kell mondani és nem mellesleg én is így gondolom. Még 3 nap volt hátra a szünetből, ezért elmentem az osztálytársaimmal moziba és a csajokkal pizsi parti is volt. Utolsó nap apánál voltam és különösebben nem csináltunk semmi értelmeset. Újabban egyik szülőm sem kérdezi meg, hogy mi van a másikkal, és ha találkoznak, nem nagyon szólnak egymáshoz. Bár legalább nem veszekszenek. Otthon gyorsan vacsiztam, zuhanyoztam és már aludtam is. Holnap suli szóval, ha nem akarok karikás szemekkel menni, akkor nem kéne sokáig fennmaradnom.