Sziasztok! Itt is van a 2. fejezet! Tudom, hogy nagyon rövid lett, de még két rész lesz ezen a héten kárpótlásul. Képzeljétek el, hogy a blog elérte a 120 megtekintést és van már egy rendszeres olvasóm is:D!! De nem húzom tovább az időt, jó olvasást! Ja, és várom a véleményeteket!!
-
Mi az, amit nem akartok elmondani nekem?- válaszoltam kérdéssel a
kérdésére.
A
szüleim csak kissé meglepetten és nagyon szomorúan néztek rám
aztán hirtelen anya vett egy nagy levegőt és belekezdett a
mondandójába.
-
Kislányom, gyere, ülj le egy kicsit beszélni szeretnénk veled .-
leültem a kanapéra és feszülten figyeltem a szüleimre. Apa vett
egy nagy levegőt és belekezdett.
-
Az a helyzet, hogy még Párizsba utazásod előtt eldöntöttük,
hogy mi édesapáddal…
De
ekkor nagy csörömpölés hallatszott a kertből. – A fene egye
meg mi lehet ez?
Lou!!!- mi a fenét csinálsz?
Engedd el azt a macskát! Elég legyen Louis, azonnal fejezd be!!!-
szóltam a kutyámnak, na igen most már másfél éves, az én kis
társam. De hirtelen eszembe jutott, hogy anyáék és gondoltam
rákérdezek mit akartak mondani nekem.Anya, mit szerettetek volna nekem
mondani az előbb?- kérdeztem kíváncsian szüleimtől.Nos kicsim, az igazság az, hogy
mi édesapáddal úgy döntöttünk, hogy mi hát izé, sajnálom,
de nekem is nehéz kimondani, de mi édesapáddal úgy döntöttünk,
hogy elválunk egymástól.- mondta anyukám, és szomorúságot
láttam megcsillanni a szemében. Még fel sem fogtam, hogy mit
mondott, de hirtelen bevillant, hogy az egyik barátnőmnek is
elváltak a szülei és egy hónapig teljes depresszióban volt,
mert imádta a szüleit és óriásit csalódott bennük. Hirtelen
tudatosult, mit mondott anya. Elválnak apával, aztán a másodperc
törtrésze alatt ezer kérdés fogalmazódott meg bennem, amit
azonnal fel kellett tennem anyáéknak.Na de mikor? Miért? Mióta? Apa,
Anya! Válaszokat akarok! Most!- kiabáltam kissé kikelve magamból.
- Na de kicsim!
Gyere be a lakásba, és ott beszéljük meg a dolgokat.- Nagy levegő
vettem és bementem szüleimmel a házba. Leültünk a kanapéra és
egy kis helyezkedés után föltettem egy rahedli kérdést, melyből
megtudtam, hogy kb. 5 nap múlva, nem lesznek házasok hivatalosan
sem. A hírek, melyeket a szüleimtől kaptam sokkoltak és a
könnyeket is, belecsalták a szemembe. Egy hirtelen ötlettől
vezérelve felrohantam a szobámba és hangosan bevágtam az ajtót
magam mögött és lerogytam az ágyamba. Csak sírtam és sírtam,
mígnem kopogtak az ajtómon. Gondoltam anya az, így hát nem
szóltam egy szót sem, mivel nem voltam kíváncsi senkire a
világon. Úgy döntöttem, hogy nem vagyok éhes, és így nem ettem
vacsit
Másnap reggel.
Vörös, bedagadt szemekkel, kócos hajjal és a tegnapi ruhámban
ébredtem. Mikor ránéztem az órára nagyon megijedtem, mivel ma
volt az első napom a suliban és már 20 perce tanítás volt.
Lerohantam a konyhába, de csak egy cetlit és kihűlt szendvicseket
találtam az asztalon. A cetlin ez állt:” Kicsim, gondoltam, hogy
ma nem akarsz semmit csinálni, ezért erre a hétre kivettünk
apáddal a suliból. Légy jó, este jövünk! Puszi: Anya”- Na
tessék, még ez is! Most a szüleim azt hiszik, ha pátyolgatnak,
akkor hamarabb túl leszek a dolgon. De azért annak örülök, hogy
nem kell suliba menni-gondolkodtam hangosan.”
Na ennek
fényében leírom azt, hogy ki is vagyok én. Tehát:
Név: Sara Maria Kate Grow
Anyja: Kate Middleton
Apja: Robert Grow
Született: 2000. január 26. (most 14
éves)
Egyéb:
Kedvenc ital: coca-cola, forró csoki
Kedvenc szín: tengerkék, barackvirág
Kedvenc állat: kutya, farkas
Érdeklődési kör: gitározás, írás,
olvasás, sorozatnézés, éneklés
Hangszer: gitár, zongora
Beszélt nyelv: angol, francia, magyar
’’Mi lesz, he nagy lesz’’:
újságíró, gitáros egy bandában, énekes
Álommunka: főszerkesztői állás egy
divat magazinnál, gitározni és énekelni a bandámban
Kedvenc híresség: nagyon sok van
Tehát nagy vonalakban ez lennék én,
mármint az igazi énem, nem a „kitalált” Sara.
……………………………………………………………………………………………..
És most jöjjön az elmúlt időszak,
egészen a mai napig.
A válás óta eltelt 4 év. Anya
eladta a cukrászdáját és elköltöztünk. 3 és fél évet
Magyarországon töltöttünk (ahova Apa is követett minket így
többet tudtam látni), és ott jártam suliba, szóval nagyjából
hibátlanul beszélek magyarul. De anya fél éve úgy döntött,
hogy visszamegy Cambridge-be és természetesen Apa ide is velünk
jött. Abban a félévben magántanárhoz jártam, és csak
dolgozatokat írtam meg a suliban. Idén kellett beadni a
felvételiket, és úgy döntöttem, az ottani gimi humán szakára
jelentkezem. Elég sokat készültem, és halálra izgultam magam, de
a felvételim egészen jól sikerült és szerencsésen fel is
vettek. Bár kicsit szomorkodtam azon, hogy csak a középmezőnybe
jutottam, be az megvigasztalt, hogy felvettek, és hogy egyetlen volt
osztálytársamat sem vették fel,így tiszta lappal indulok. Persze
ez így bunkón hangzik, de már a Magyarországon sem tartottam
velük a kapcsolatot, így nagyon keveset találkoztunk. Szóval
ekkor az egyetlen barátom, az én hűséges kiskutyám volt, Lou
(aki nem mellesleg angol cocker spániel). Vele osztottam meg miden
örömömet és bánatomat is. De most a nyár utolsó napjait nem
ilyen merengéssel akarom eltölteni. Holnapután suli. Már
szétizgultam magam az első benyomás miatt. A gondolatmenetemet a
mobilom csörgése szakította félbe. A kijelzőre nézve
megállapítottam, hogy Anya hív. Gyorsan felvetem és nagy
ijedtségemre, egy férfihang szólt bele:
- Halló? Ki az?- szólt bele, a
számomra teljesen ismeretlen hang.
- Jó napot kívánok! Mit keres önnél
Anyukám telefonja??- kérdeztem, talán kissé hisztérikusan.
- Kérem, nyugodjon meg! Én Peter
Holdn vagyok, 14 éves tanuló. Megkérdezhetem, hogy ön kicsoda?-
valami kedvesség volt abban a hangban, ami már előre szimpatikussá
tette Petert.
- Elnézést ott van még??- hallottam
újra a hangját. Hirtelen feleszméltem és gyorsan válaszoltam.
Ennyi lett volna a 2. rész. Talán
kicsit rövid de a következő sem lesz olyan hosszú, de majd
megpróbálok sietni velük. Becsszó. Ha olvastátok és tetszett,
Akkor jelezzétek, hogy itt voltatok. Várom a véleményeteket!
Köszi:D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése